udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
43
találat
lapozás: 1-30 | 31-43
Névmutató:
Papiu-Ilarian, Alexandru
1996. április 12.
Borsi-Kálmán Béla kitörölhetetlenül beírta nevét az 1848 utáni korszak magyar-román viszonyát kutató történetírásunkba. Újabb tanulmánykötete: Illúziókergetés vagy ismétléskényszer /Kriterion, Bukarest-Balassi Kiadó, Budapest, 1995/. A könyvben az egyik tanulmány az egységes román nemzettudat kialakulását és ellentmondásait elemzi 1821 és 1860 között. Alexandru Papiu Ilarian 1860-ban írt tanulmányában megtaláljuk a magyarokra vonatkozó negatív sztereotípiákat, amelyek máig élnek a szélsőséges román sajtóban: a magyarok vad és primitív ázsiai elnyomók, a szelíd és türelmes románokkal szemben. Kár, hogy Borsi-Kálmán Bél is átvette az Aradi Viktortól származó fordítást, amelytől a mai napig sem szabadult meg a magyar történetírás, a román pedig előszeretettel táplálja: 1437-től számítható az "Unio trium nationum", noha mind román, mind magyar történészek ismételten figyelmeztettek a tévedésre. Az 1437. szept. 16-án kelt alvajdai levélben még csak elő sem fordul az "unio trium nationum" fogalma, hanem szó szerint a "fraternem unio" áll, amelyet a nemesek, a székely és szász előkelők kötöttek a felkelt parasztokkal szemben. Borsi-Kálmán Béla az Erdély története /1986/ megjelenése utáni, felülről irányított rágalmazó kampányra emlékezett. Akkor támadták a Magyar Tudományos Akadémiát. A románok külön kötetbe foglalták a legkeményebb támadó cikkeket és azt világnyelveken kiadták. Románia követségein ingyen osztogatták ezt az anyagot. - Borsi-Kálmán Béla javaslatokkal állt elő, hogyan lehetne javítani a kapcsolatokat. Szerinte a magyar történetírásnak nem szabad reagálnia a propaganda-kiadványokra. A könyvet ismertető Demény Lajos azonban megjegyezte: igenis szembe kell szállni a hamisítással. Borsi-Kálmán Béla szerint a magyar történészeknek tudomásul kell venni, hogy "egy változatlanul görcsökkel, kisebbségi érzésekkel küszködő, rendkívül fiatal és dinamikus nemzettudattal, ráadásul még eltorzított megnyilvánulásaival van dolgunk." A szerző következő javaslata a két népet összekötő hagyományok feltárása. Demény hozzáfűzte: számolni kell az 1989 előtti nemzeti kommunizmus éltetett örökségével, ennek egyik jellemző vonása a román társadalom széles körei számára teremtett kiváltságos állapotokat a nemzeti kisebbségek rovására és táplálta az idegengyűlölelet, magyarellenességet és "a mindezt folytatni akaró erők felerősödését észleljük" - jegyzete meg a recenzens. /Demény Lajos: Mának üzenő történelem. = A Hét (Bukarest), ápr. 12./1997. június 19.
Gáll Ernő a Magyarország - 2000 budapesti tanácskozásán a magyarságképről beszélt. Kolozsvárról jön, írta, abból a városból, ahol néhány hónapja Funart újra polgármesternek választották. Ez azt jelenti, hogy "a város különböző épületein elhelyezett emléktáblákon rögzített - Funar inspirálta - magyarellenességnek még volt és van foganatja." Erről nem szabad megfeledkezni. Corneliu Vadim Tudor és társai gyűlölködő kampányai a kölcsönös félelmekből táplálkoznak, ezért szívósak és "vészesen fertőzőek is". A funarok gerjesztette ellenségképet olyan közéleti-szellemi nagyságok táplálták, mint az 1848-as generáció több vezető személyisége /pl. Simion Barnutiu és Alexandru Papiu Ilarian/, majd Eminescu, Goga, Slavici és Iorga. Emil Cioranban sokáig élt az elutasító magyarságkép. Ceausescu már a hetvenes évek közepétől rendszeresen terjesztette a negatív magyarságképet. - Mindezek miatt tisztázó párbeszédre van szükség. /Gáll Ernő: Magyarságkép itt és most. = A Hét (Bukarest), jún. 19./1999. június 25.
Maros megyében öt líceumban szerveztek felvételi vizsgát a középiskolák magyar tagozatán induló osztályokba. A Bolyai Farkas (200 hely), az Unirea líceumokban (50 hely), a Papiu Ilarian Kollégiumba (50 hely), a szászrégeni Lucian Blaga és Petru Maior líceumokban (25 hely) minden helyet betöltöttek. Azon líceumok és szakközépiskolák betöltetlen maradt helyeire, ahol nem szerveztek felvételit, szombaton, jún. 26-án jelentkezhetnek a diákok. Marosvásárhelyen a Pedagógia Líceumban filológia szakon 6, míg nevelőket képző szakon 3 hely betöltetlen, a Gheorhge Sincai Szakközépiskolában filológia szakon 9 hely, az Elektromaros Líceum reál- természettudományok osztályában 14 hely, az Építészeti Szakközépiskolában a műszaki rajz szakon 15 hely, a segesvári Mircea Eliade Líceum magyar filológia szakán 3 hely, a marosludasi szakközépiskola teszmészettudomány-reál osztályában 12 hely, a bándi líceum matematika- informatika osztályában 11 hely, a dicsőszentmártoni elméleti líceum reál osztályában 12, filológia szakon 8 hely van. A sikertelenül vizsgázó diákok eredményeik függvényében kérhetik felvételüket az Avram Iancu Szakközépiskola textil osztályába (16 üres hely), vagy a Faipari Szakközépiskola falfeldolgozó osztályába (20 hely), esetleg a Traian Vuia Szakközépiskola szerelő szakára (9 hely) is. /Szombaton lehet jelentkezni a maradt helyekre. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 25./2000. március 15.
Marosvásárhelyen, a Postaréten, a Székely Vértanúk emlékművénél rendezték meg az erdélyi magyarság központi márc. 15-i ünnepségét, amelyet a Magyar Televízió is egyenes adásban közvetített. Kincses Előd, a Maros megyei RMDSZ elnöke üdvözölte a megjelenteket. Petőfi nem alkudott, és mi sem alkudhatunk meg, s ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy a nemzeti megmaradás zálogát képező programunkat teljes mértékben megvalósítsuk. Kell legyen bennünk annyi hit, hogy forradalmár elődeink mércéjéhez igazodva, ne csak beszéljünk, hanem cselekedjünk is - hangoztatta a szónok. Mugur Isarescu miniszterelnök üzenetét román illetve magyar nyelven Burkhárdt Árpád Maros megyei alprefektus tolmácsolta. Orbán Viktor magyar kormányfő üdvözletét Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter olvasta fel. Ezt követően Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke szólt az egybegyűltekhez. Nem a bezárkózás ünnepe ez, hanem a kitárulkozásé. Nem csak a magyar szabadságé, hanem a világszabadságé is, jelentette ki. "Azt is üzenjük mindenkinek, a velünk együtt élőknek is: kevesebbek lehetünk, mint ti, de kisebbek sohasem leszünk, kisebbségiek, ahogy ti neveztek minket, nem voltunk, nem vagyunk és nem akarunk lenni. Vagy ha szerintetek ez olyan jó, olyan nagyszerű dolog Romániában kisebbséginek lenni, gyertek, kedves többségiek, próbáljátok ki velünk együtt, milyen érzés, amikor itthon vagyunk, saját szülőföldünkön vagyunk, és mégsem vagyunk még mindig egyenlőek. Nemcsak az itthoni többség, hanem sokszor Európa főbiztosai és albiztosai is meg akarnak győzni minket, hogy milyen jó nekünk, milyen szabadok és milyen egyenlőek vagyunk, a testvériségről nem is beszélve. Nekik is csak azt mondhatjuk, tessék, próbálják ki, cseréljünk helyet!" Markó emlékeztetett 1990 márciusára. amikor "nagy írónk egyik szemének világát, de teljes emberi életeket is kioltani, sok-sok lelket örökre megsebezni sikerülhetett." "A bűnösöket még mindig nem büntették meg, arcukat még mindig homály fedi, bár jól tudjuk, kik ők. Hát mennyi idő kell ahhoz, hogy az igazságra fény derüljön? Innen, a marosvásárhelyi Postarétről követeljük mindannyian: ideje igazságot tenni, ideje a bűnösöket felelősségre vonni! Ideje lenne Sütő András szeme fényéért valakinek bocsánatot kérni!" Azóta sokminden történt, hiszen szabadon ünnepelhetnek. "De ez még nem elég. Kell magyar egyetem! Kell szabad nyelvhasználat! Kell a jog az önálló döntéshez és az önigazgatáshoz itt, a saját szülőföldünkön." Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke beszédében kifejtette, hogy az ünnep magyarok és románok számára szóló központi üzenete két versben foglalható össze: Ébredj román! és Talpra magyar! "Tíz év után, az Úr születésének jeles 2000. esztendejében megint csak ott tartunk, hogy az igaz és szabad szólás joga mellett kell következetesen kiállanunk. Bush elnök (1990 márciusában) még kíváncsi volt a romániai magyarok sorsára iránt, Clinton elnök viszont ma már a kisebbségi kérdés romániai "megoldását" jószerint modellértékűnek ítéli, s az Amerikai Egyesült Államok, valamint a fejlett Nyugat többi országai kisebbségi nyomorúságainkról jószerint már hallani sem akarnak. Tíz év után igencsak aggályos és rendkívül bajos az erdélyi magyarság megoldatlan problémáiról és tovább tartó kisebbségi diszkriminációjáról szólni. Aki mégis ezt teszi az egyszerűen "szélsőségesnek" vagy a - jobbik esetben - radikálisnak minősül, akitől nem csak a román politikai többség, de a kormány részét képező - Romániai Magyar Demokrata Szövetség hivatalos vezetése is kénytelen- kelletlen elhatárolódik. Eközben az EBESZ kisebbségi főbiztosa, Max van der Stoel úr, a magyar állami egyetem helyreállításának demokratikus jogát figyelmen kívül hagyva, az ún. multikulturális egyetem kiépítésén fáradozik" - hangsúlyozta a szónok. "Abba a fonák helyzetbe kerültünk, hogy manapság az össztársadalmi elégedetlenség, az általános sztrájkok és tiltakozások idején, az erdélyi magyarság sorsával és helyzetével - látszólag - elégedettebb, mint példának okáért a tanügyiek, a vasúti munkások vagy éppenséggel a bányászok. A romániai magyarságot az eltelt tíz év alatt újból elaltatták. De az ország egész lakosságát, a románságot is folyamatosan, hasonlóképpen altatják, áltatják és vezetik félre." Ébredésre van szükség - mondotta a tiszteletbeli elnök, aki a következő szavakkal fejezte be beszédét: "Ideje van a szólásnak" - valljuk a Prédikátorral, ez esetben akár a tiszai cián- és ólomszennyezés sokkoló erejével. "Talpra magyar" - mondjuk Petőfivel, a szólás idején és jogán. És várjuk, reméljük, hogy ezután minden délben tisztán csendüljenek fel Európa harangjai..." Fodor Imre, Marosvásárhely polgármestere következett, aki Marosvásárhely korabeli történelmi eseményeit idézve a magyar, illetve román ifjak együttműködését emelte ki. Marosvásárhely polgármestere idézett abból a főkormányzónak írt felterjesztésből, amelyet Alexandru Papiu Ilarian is aláírt, s amelyben "minden külön ajkú nemzetnek nemzeti léte és ékes nyelve biztosítását" kérték. A ma is érvényes kérelmet 152 esztendő elteltével sem fogalmazhatnánk meg tömörebben - mondotta a szónok, majd kijelentette, hogy a szabadságot nem lehet sem államhatárokkal, sem nyelvi korlátokkal járomba terelni. A mai napig sem rendeződött a volt egyházi és más közösségi javak helyzete, a közigazgatás, a két- vagy többnyelvűség, az állami önálló anyanyelvi felsőoktatás kérdései. Fodor arra kérte a politikusokat: értsék meg, hogy megviselt magyarságunknak összefogásra van szüksége. Az ünnepi szónokok sorát Ölvedi Zsolt, az RMDSZ megyei szervezetének ifjúsági és szervezési alelnöke zárta. Ferenczi István Szentgyörgyi István-díjas színművész Farkas Árpád Fehéregyháza, Kilyén Ilka színművésznő Utassy József Zúgj március című versét szavalta. végül a tömeg a Himnuszt, majd a Székely Himnuszt énekelte. /(bodolai): Megyeszerte megünnepelték az 1848-as forradalmat. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 16./2002. április 12.
Ion Iliescu elnök ápr. 11-én Csíkszeredában tett látogatást. Sajtóértekezletén a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban kialakult helyzet kapcsán kijelentette, nem érti, miért kell etnikai tisztogatáshoz folyamodni. Az államfő szerint az iskola diákjai "helyesebben fogják fel a valóságot". Hozzátette: az Oktatásügyi Minisztériumnak és a helyi önkormányzatnak "elfogadható megoldást" kell találnia. - "A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium kizárólag magyar tannyelvű intézménnyé való átalakítása érzékeny kérdés, ezért a helyi hatóságok feladata azt megoldani" ? nyilatkozta ápr. 11-én Ecaterina Andronescu tanügyminiszter. A demokraták után a Nemzeti Liberális Párt (NLP) is tiltakozott az ellen, hogy a Bolyai Farkas Gimnáziumot magyar tannyelvű, az Alexandru Papiu Ilarian Középiskolát pedig román tannyelvű oktatási intézményekké alakítsák. Markó Béla szövetségi elnök a Szabadság kérdésére a következőképpen reagált az államfő kijelentésére: Jó lett volna, ha az államelnök tájékozódik, mielőtt nyilatkozik erről a kérdésről ? mondotta. Marosvásárhelyen egy magyar tannyelvű középiskola sem létezik, ellentétben Kolozsvárral, Zilahhal, Szatmárnémetivel, Nagyváraddal, Araddal, Nagybányával, Székelyföldről nem is beszélve. /Iliescu: Érthetetlen "etnikai tisztogatás" Marosvásárhelyen. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 12./2002. április 13.
A Bolyai Farkas Gimnázium helyzetét "ésszerűen" kell rendezni, hogy biztosítva legyen a kisebbségi jogok védelme, ez azonban ne vezessen "mozaiktársadalomhoz", jelentette ki Adrian Nastase kormányfő a prefektusokkal tartott szokásos pénteki, /ápr. 12-i/ távértekezletén. "A megoldásokat figyelmesen össze kell egyeztetni az együtt élők és továbbra is együtt élni kívánók részéről jövő jelzésekkel, akik különböző nyelveket beszélnek az egyetlen hivatalos román nyelv mellett", mondta Nastase. Hangsúlyozta, csakis a román és az európai értékekkel összeegyeztethető megoldásokat kell alkalmazni. A miniszterelnök meggyőződését fejezte ki, hogy a szaktárca elfogadja majd az "ésszerű, igazságos, az európai normáknak megfelelő javaslatokat, amelyek a diákok és az oktatók javát szolgálják". Ecaterina Andronescu oktatási miniszter személyesen elemzi a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium és az Alexandru Papiu Ilarian középiskola kapcsán kialakult helyzetet, ennek érdekében hamarosan Marosvásárhelyre utazik. A miniszter asszony a sajtónak elmondta, személyesen kíván beszélni a marosvásárhelyi önkormányzat képviselőivel. /Nastase: Ésszerűen kell rendezni a Bolyai-gimnázium helyzetét. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 13./2002. április 20.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége közvéleményt adott ki, ennek értelmében üdvözlik a kormányzó Szociáldemokrata Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség közötti együttműködési megállapodást, amelyben a felek egyetértenek a román anyanyelvű oktatás helyreállításában a marosvásárhelyi Papiu Ilarian Gimnáziumban, illetve a magyar anyanyelvű oktatás helyreállításában a Bolyai Farkas Gimnáziumban a 2002-2003-as tanévtől kezdődően. Károsnak és veszélyesnek tartják az együttműködési megállapodás alkalmazásának megakadályozását célzó politikai praktikákat. /Közlemény. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 20./ 2005. május 27.
A bukaresti Adevarul, a legtekintélyesebb román napilap a sovinizmus felé kezd tájolódni, állapította meg Barabás István. Május 21-én a lap első oldalán nagyméretű fénykép jelent meg: vastag rácsok mögül gyermekek néznek szembe az olvasóval, szalagcím ad magyarázatot: A kormány jóváhagyta az óvodák, iskolák, líceumok és egyetemek etnikai különválását. A rácsoktól határolt gettó tehát az önálló magyar iskolát jelképezi. Május 25-én az Adevarul vezércikkben figyelmeztetett: ha a magyar gyermek külön iskolában tanul, nem sajátíthatja el az állam nyelvét, miáltal a későbbiekben megfosztja magát az érvényesülés lehetőségétől. A vezércikk címe: Az RMDSZ pótvizsgára bukik toleranciából. A kisebbségi törvénytervezetről van szó. Eszményi megoldásnak az Adevarul a multikulturalitást, vagyis az etnikumok együttélését tartja. Tizenöt évvel ezelőtt Ion Iliescu akkori államelnök, ugyancsak az iskola kapcsán, előszeretettel emlegette a bantusztanizálódás veszélyét, sugallván általa, hogy afrikai törzsek sorsa vár a magyarságra, ha külön iskolákra áhítozik. A George Pruteanu és Selejan ortodox püspök vezette rohamosztag nyolc évvel ezelőtt székelyföldi munkalátogatása alkalmával szörnyülködve tette közzé a Romania Mare hasábjain, hogy a gyermekek szünetekben magyarul beszélnek egymással, az iskolák folyosóin magyar feliratok láthatók, a könyvtárakban magyarországi kiadványok sorakoznak. Innen már csak egy lépés, hogy elveszítsük Erdélyt! – sugallták a szerzők. Az Adevarul egyik elriasztónak szánt példája a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum, ahová 2002 óta románok nem felvételizhetnek. A vezércikk csak azt hallgatja el, hogy ez az iskola 400 éven át, még a két világháború között is önálló magyar intézmény volt, míg a román tanulók számára ott volt – és van – a Papiu Ilarian Líceum. Trianon előtt is Magyarország területén, többek között Brassóban, Szebenben, Naszódon hírneves önálló román gimnáziumok működtek zavartalanul. /Barabás István: Az Adevarul multikulturális étrendet javasol. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 27./2006. július 8.
Sorin Mitu történész, kolozsvári egyetemi tanár legújabb könyvében /Transilvania mea (Az én Erdélyem), Polirom Kiadó, Iasi/ részrehajlás nélkül, csak írott forrásokra támaszkodva, azt bizonyítja, hogy Erdély azoké, akik lakják, ahogy őseik is együtt éltek e tájakon. A Barátok és ellenségek című fejezet példákkal mutatja be, románok és magyarok hogyan vélekedtek egymásról a múltban. A román és magyar nemzetkép-kutatásnak hatalmas irodalma van, a szerző állításait Makkai László, Köpeczi Béla, Lucian Boia, Alina Mungiu, Mitu Melinda, Makó Mária, Miskolczy Ambrus, Magyari-Vincze Enikő és mások munkáira alapozza. Bemutatta, hogy a sovinizmus mérge nem erdélyi találmány, hanem jelen van egész Európa múltjában: török és görög, orosz és lengyel, német és francia, angol és ír épp úgy szapulta egymást az idők folyamán, mint román és magyar. A maga idején magyargyűlöletben senki sem múlta felül Alexandru Papiu-Ilariant (Marosvásárhelyen líceum viseli nevét). A mai Vatra Romaneasca egyesület ideológiája alighanem az ő munkáiból ihletődött, ugyanis ilyeneket írt le: igazi román hazafi csak magyarellenes lehet; a magyarok barbárságának az az oka, hogy jövevények Erdélyben, tehát nem európaiak, mint a románok, hanem mongol leszármazottak, míg a románokban tiszta római vér csörgedez. Az 1830-as években, tehát béke idején magyar szerzők műveiben a románok barbár jövevények voltak, akik juhaikkal a Balkán-félszigetről szivárogtak be Erdélybe, hogy itt a magyarok európai civilizációjának jótéteményeiben részesüljenek. Dóczy József 1830-ban egy bécsi tanulmányában megállapította, hogy a vlachok lusták, babonásak, műveletlenek. 1848 tavaszán, amikor a Habsburg-ház ellen szükség volna az erdélyi románok segítségére, Pálffy Albert a Márczius Tizenötödike hasábjain már így lelkesedett a románokért: „Csendes, békés, szelíd, hálás nép... Zöme a hegyekben él, a magyarság iránt semmifajta ellenséges érzelmeket nem táplál.” /Barabás István: Egymásra mutatva. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 8./2007. április 14.
A tavalyi sikereken felbuzdulva idén is megrendezték a Sapientia-ECN programozói versenyt a Sapientia Egyetem Marosvásárhelyi Műszaki és Humán Tudományok Karán. „Az egyetem évek óta részt vesz az ACM (Association for Computing Machinery) egyik legrangosabb, egyetemistáknak szervezett programozói világverseny délkelet-európai regionális döntőjén, ezért úgy határoztunk, hogy a hatékonyabb felkészülés érdekében hasonló stílusú versenyt szervezünk” – tájékoztatott Kátai Zoltán egyetemi adjunktus, az esemény főszervezője. A vetélkedő idén nemzetközi méretűvé nőtte ki magát, ugyanis a kar hat három-három fős csapata mellett a Debreceni Egyetemet egy, a Babes–Bolyai Tudományegyetemet két, a Kolozsvári Műszaki Egyetemet egy, a Petru Maior Egyetemet két, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumot két, a Papiu Ilarian Líceumot két, az Elektromaros Líceumot egy, a szászrégeni Petru Maior Iskolaközpontot egy és a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumot egy csapat képviselte. Az angol nyelven folyó programozói vetélkedővel a diákok hatékonyabban fel tudnak készülni a nemzetközi versenyekre. /Ferencz Melánia: Programozói verseny a Sapientián. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 14./2008. október 17.
Marosvásárhelynek van több köztéri szobra. A városépítő Bernády György, a későbbi polgármester, Emil Dandea, aztán Balcescu, Eminescu, Al. Papiu Ilarian, a jeleseink közül a Bolyaiak, Kőrösi Csoma Sándor, Petőfi Sándor, Aranka György... A köztéri szobrok a város éjjeli-nappali „reklámemberei”. Sokan nem tudják, kit ábrázol a szobor. Vannak vidékek, ahol a szobor talapzatának négy oldalán négy nyelven olvasható az ismertető szöveg. Ezt a példát kellene követni itt is. Borsos Tamásról szobra sem mond sokat azoknak, akik a magyar történelemmel csak szöveggyalázatokban találkoztak eddig. Kevesebbet mond a nem magyar turistáknak. A megfelelő szövegek láttán bizonyára nem fog el zsigeri gyűlölet sokakat egy-egy magyar név láttán. Ha előbb kibetűzi, ki is építette a várat, akkor talán másként szemetel az udvarán. /Bölöni Domokos: Költségbe verném. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 17./2009. március 27.
Kinevezése utáni első vidéki látogatásán Oana Badea, a Tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkára váratlan bejelentést tett Marosvásárhelyen. Kifejtette: helyesebb lenne, ha a Bolyai Farkas-, illetve az Alexandru Papiu Ilarian-gimnáziumokat ismét vegyes tannyelvű iskolákká alakítanák. „Javasolni fogom a Maros megyei tanfelügyelőségnek, hogy tárgyalják újra a két gimnázium helyzetét, az ügyet ugyanakkor felvetem Ecaterina Andronescu miniszter asszonynak is” – nyilatkozta Oana Badea. Mint ismeretes a Bolyai Farkas Gimnázium visszamagyarosítása éppen Andronescu előző miniszteri mandátuma alatt, az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt között létrejött egyezség alapján történt. „Nem vagyok híve annak, hogy ahol nincsenek gondok, ott mi magunk gerjesszünk. Mert a Bolyaiban és a Papiuban jelenleg valóban nincsenek efféle problémák. Van viszont egyéb gondunk, ami megoldásra vár” – szögezte le Matei, Maros megyei főtanfelügyelő. Az államtitkár kijelentése a Bolyai igazgatóját is váratlanul érte. „Úristen, már itt tartunk?” – csodálkozott el Bálint István. Rámutatott: visszamagyarosítása után a Bolyai Farkas Gimnázium bebizonyította, hogy ha megkésve is, de a politikum helyes döntést hozott. /Szucher Ervin: A Bolyai „koedukálását” javasolja az államtitkár. = Krónika (Kolozsvár), márc. 27./2010. június 26.
A város meséi
Ránézésre is tekintetmarasztaló, tetszetős könyv. Ha megfordítom, ugyanaz a régi marosvásárhelyi látkép ragad meg a főtér szépiaszerűen patinázott fotós látványával, középen egy látszólag oda nem illő, a montázsból mégsem kilógó mai mikrofonnal. Ebből a nézetből ez a kötet főoldala, és a címe: Povestile orasului. Vagyis kétnyelvű – román, magyar – a kiadvány. Természetesen egyazon szerző neve szerepel mindkét fedőlapon: Sorina Bota.
Nem csak ezért különleges ez a kiadói újdonság, az Ardealul Kiadónál az Agenda 2009 egyesület támogatásával napvilágot látott szép kötet. Azért is fel kell figyelnünk rá, mert CD is társul hozzá igen gazdag anyaggal, így tehát tulajdonképpen hangoskönyvnek is beillik, ami még eléggé ritkaság mifelénk. A Marosvásárhelyi Területi Rádióstúdió munkatársa és interjúalanyai ily módon is megszólítják az olvasót. Ezzel azt is jeleztem már, hogy beszélgető- könyvnek örülhetünk. Huszonnégyen mesélnek a városról, a megszólalók fele román, másik fele magyar. Nem mindannyian helybeliek, mint ahogy azok sem mind itt laktak, akiket a beszélgetőtársak megidéznek, de valamennyien kötődnek valamiképp az egykori illetve mai településhez. Jeles emberei határozzák meg a hely szellemét, adják meg hírét, nevét, s ha netalán az vitatható lehetne, hogy ez a vállalkozás miért éppen a most bemutatott személyiségeket állította figyelmünk központjába, az pillanatig se kérdés, hogy ők beillenek-e a válogatásba. Igen, mindannyian főszereplőkké válhatnak egy ilyen kiadványban. Persze nem csak ők, a város szerencsére olyan gazdag valamikori és jelenlegi meghatározó egyéniségekben, hogy még több köteten át folytathatnák a beszélgetéseket. Amelyek egyébként rádiós interjúk voltak, a stúdió aranyszalagtárát gazdagítják. Nyilván más munkatársak sok-sok hasonlóan fontos felvétele mellett. Most azonban Sorina Botának jutott eszébe ez a lehetőség, és kitartó, következetes munkával meg is valósította.
Marosvásárhely több évszázados múltja elevenedik meg a könyvben, de felvillan a jelene is, hiszen azok, akik a nagy elődök életéről, életművéről, pályájuk sorsdöntő eseményeiről, megvalósításairól, gyakran akár jelentéktelennek tűnő, mégis rendkívül fontos cselekedetekről, történésekről mesélnek, mai követőik, az illető közéleti jelenségek, szakterületek alapos ismerői, kutatói, s ily módon olyan kapcsolat, szerves összefüggés rajzolódik ki a régi és a kortárs nemzedékek között, amely egyben magyarázza is, miért vált ez a város a nyugati világ határán századokkal ezelőtt a kultúra és a tudományok, egyszóval a múzsák fellegvárává, és őrizte meg ezt a minőségét a mai napig. Ezt a rendkívüli érdeklődéssel övezett, várbeli könyvbemutatón a kiadvány és szerzőjének méltatói – Mirela Moldovan, a rádió igazgatója, az előszót író Nagy Miklós Kund és Adriana Saftoiu, valamint Cristian Stamatoiu és Haller Béla tanárok – is hangsúlyozták múlt csütörtökön. Érthetőbb azonban mindez, ha felsoroljuk, kikről meséltet, kihasználva az élő beszéd varázsát, Sorina Bota. Íme a nevek: Al. Papiu Ilarian, Aranka György, Aurel Filimon, Avram Iancu, Bartók Béla, Bernády György, Bodor Péter, Bolyai Farkas, Bolyai János, Borsos Tamás, Elie Câmpeanu, Emil Dandea, George Enescu, Gheorghe Sincai, Ion Vlasiu, Köteles Sámuel, Mátyus István, Mihai Eminescu, Mihai Viteazul, Nagy Szabó Ferenc, Petőfi Sándor, Petru Maior, Romulus Guga, Teleki Sámuel. És a "titkok tudói", az interjúalanyok: Ioan Chindris, Egyed Emese, Dimitrie Poptamas, Csíky Boldizsár, Marosi Barna, Pál-Antal Sándor, Peteley Klára, Weszely Tibor, Spielmann Mihály, Zeno Vancea (hangszalagról), Cornel Sigmirean, Ilarie Opris, Ungvári Zrínyi Imre, dr. Péter Mihály, Vasile Netea (hangszalagról), László Márton, Szabó Miklós, Mihai Sin. Embermeséik, városmeséik kaleidoszkópszerű mozaikká állnak össze, diáknak, tanárnak, lokálpatrióta vásárhelyinek és az ide látogatóknak is hasznos helyi "panteonnal" szolgál ez a könyv.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)2010. október 12.
A román holokauszt napja
Emlékezni kell, hogy többé ne forduljon elő
Tegnap délben a marosvásárhelyi Holokauszt- emlékműnél a zsidó hitközség néhány tagjának, az Al. Papiu Ilarian két osztálya és a hivatalosságok képviselőinek jelenlétében Ausch Sándor, a marosvásárhelyi zsidó hitközség vezetője meggyújtotta a menora hat gyertyáját a második világháború alatt elpusztított 6 millió zsidó emlékére, majd román, magyar és héber nyelven elmondott egy kadist az elhunytak lelki üdvéért.
A szomorú eseményre Sandor Alexandru, az Al. Papiu Ilarian középiskola tanára emlékezett. Elmondta, október 9-e kormányrendelettel a román holokauszt napja; mivel az idén szombatra esett a dátum, hétfőn tartották a rendezvényt. Ezen a napon rendelték el 1941-ben az akkori Románia területén a zsidók deportálását. Leginkább a bukovinai és a besszarábiai közösségek sínylették meg a kegyetlen rendeletet. Dnyeszteren túli koncentrációs táborokba szállították a zsidókat – Dumanovka, Bogdanovka, Ogyessza –, ahol mintegy 275.000 – 300.000 embert végeztek ki, vagy dolgoztattak halálra. A tanár megemlékezett a Marosvásárhelyről elhurcoltakról is. 1944 tavaszán három hét alatt az akkori magyar hatóságok összegyűjtötték a városban lakó zsidókat a volt téglagyár udvarán (sz. m.: jelenleg a Dimitrie Cantemir egyetem campusa), majd bevagonírozták őket és több szállítmánnyal Auschwitzbe küldték. A feljegyzések szerint mintegy 6000-en kerültek a koncentrációs táborba, közülük 500-an tértek vissza, sokan a háború után elhunytak, vagy elvándoroltak, a szemtanúk száma évről évre fogy. Szolidárisak kell legyünk e megpróbáltatott néppel és nem szabad felednünk – mondta a tanár.
Mircea Munteanu, a prefektusi iroda vezetője a román kormány képviseletében kifejtette, hogy a hatóságok megértették az esemény fontosságát, azt, hogy ezáltal is fel kell hívni a figyelmet arra, ami a második világháborúban a zsidókkal történt, azért, hogy soha ne ismétlődjön meg e borzalmas esemény. A fiatalokhoz – a jövő nemzedék képviselőihez – szólva kifejtette, ismerjék meg, értsék meg a történelmet, és ennek tudatában tegyenek meg mindent azért, hogy olyasvalami ne forduljon elő, ami egy ideológia nevében megkérdőjelezze az emberiség legnagyobb értékeit.
A polgármesteri hivatal nevében először Claudiu Maior alpolgármester lépett mikrofonhoz, aki a város nevében ezúttal is elítélt mindenféle sovén, diszkriminatív, idegengyűlölő eszmét, ami, sajnos, még 69 évvel a második világháború után is kitetszik néha a politikai diskurzusokból is. Együttérzésének kifejezéseként egy követ helyezett el a szobor talapzatánál. E gondolatmenetet folytatva Csegzi Sándor alpolgármester románul, majd magyarul elmondta, mai napig sem érti, hogyan fordulhatott ez elő. Nemrég Izraelben járt, ahol elcsodálkozott, mit sikerült a zsidó népnek megvalósítani alig 70 év alatt. Bármilyen közösségben, ahol zsidók élnek, felvirágzik a gazdaság és a kultúra, ezért is tisztelni kell a megpróbáltatott nemzetet.
Ausch Sándor a zsidó közösség nevében megköszönte a helyhatóságok által tanúsított együttérzést. Elmondta, hogy ez az egyedüli város és közösség, ahol a rendszerváltás után emlékművet avathatott a holokauszt áldozatainak, ami akkor merészségnek bizonyult, de ma már büszkék arra, hogy van egy hely, ahol megemlékezhetnek azokról, akik a legnagyobb áldozatot hozták identitásukért.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)2010. november 1.
Antonescu-kultusz a marosvásárhelyi iskolában?
?Az 1991-ben kiadott Ion Antonescu şi Garda de fier (Ion Antonescu és a Vasgárda) című kötet ékesíti a marosvásárhelyi Serafim Duicu kéttagozatos általános iskola vitrinjét. A kötet – borítóján a háborús bűnös marsall portréjával – a főbejárattal szemben álló kirakat közepén kapott helyet. Radu Botez iskolaigazgató azzal mentegetőzött, hogy a könyv az iskola névadójának munkásságát képezi, ráadásul a vitrint így „örökölte” elődjétől. Dumitru Matei főtanfelügyelő a Krónikának megígérte, hogy eltávolíttatja az iskolából a Duicu özvegye által adományozott kötetet. Ion Antonescu és a Vasgárda népszerűsítése a fasiszta jelképek kultuszát tiltó 2002/31-es sürgősségi kormányrendelet előírásaiba ütközik.
Miután a legtöbb településen a hatóságok alkalmazkodtak a 2002/31-es számú sürgősségi kormányrendelethez és eltávolították a háborús bűnösöknek emléket állító szobrokat és emléktáblákat, megváltoztatták az utcák, terek és intézmények nevét, Marosvásárhely egyik általános iskolájában előkelő helyen, a főbejárattal szemben elhelyezett vitrinben díszeleg a Ion Antonescu şi Garda de fier (Ion Antonescu és a Vasgárda) című kötet – tudósít a Krónika.ro. A háborús bűnösnek nyilvánított marsall könyvborítóra nyomtatott képe az erdélyi román történelem kiemelkedő személyiségei, Gheorghe Şincai, Petru Maior, Alexandru Papiu Ilarian, Octavian Goga társaságában tekint a belépőre.
A kötet közel húsz évvel ezelőtt, Serafim Duicu irodalmár és közíró és az iskola későbbi névadójának tollából, a Rom-Edition Kiadóházban látott napvilágot. Szerzője, aki az 1990-es évek elején mind a közéletben, mind a helyi Cuvântul Liber napilapban számtalanszor tett tanúbizonyságot nacionalista eszméiről, tisztára mossa Ion Antonescut, akit nemzeti hősként állít be. Ezelőtt tizennégy évvel bekövetkezett haláláig Duicu számos kisebbségellenes cikket írt, Maros megye művelődési főfelügyelőjeként pedig nemcsak a magyarokat, hanem az európai gondolkodású románokat is megpróbálta lejáratni, vagy legalábbis háttérbe szorítani. Halála után előbb iskolát, majd – az RMDSZ-tanácsosok döntő szavazataival – utcát neveztek el róla Marosvásárhelyen.
A gyerekeket nem zavarja
A Bodoni utcai iskola folyosóin a gyerekek, pillantást sem vetve a vitrinre, rohangálnak az épület egyik végéből a másikba. Amikor a Krónika újságírója találomra egyikükre rákérdezett, hogy tudja-e, ki az a katonatiszt, akiről könyvet írtak, képe meg ott díszeleg a borítón, nemet int. Aztán, hogy ne tűnjön teljesen tudatlannak, kiböki, hogy „biztos valami hős”. Elmondja, hogy ő a román tagozat hatodikosa, szereti nézni az akciófilmeket, de eddig egyikben sem látta Antonescut. Társa viszont magabiztosan állítja, hogy „egy nemzeti hős, akivel Románia megnyerte a második világháborút”.
Egy náluk valamivel nagyobb magyar fiú is a világégéshez kapcsolja Antonescu nevét. „Valamit hallottam róla, hogy állítólag Hitlerrel meg Horthyval együtt vívták a világháborút. A nagytatám mesélte, hogy nagyon sok zsidó életéért felelős. De egyszer az egyik román katona- vagy rendőrtiszt szomszédunk azt mondta, hogy ebből semmi sem igaz, a zsidókat csak a németek meg a magyarok ölték. Ezek után fogalmam sincs, hová tegyem ezt az embert” – mondja a tizenhárom éves fiú, megvallva: eddig meg sem fordult a fejében, hogy Romániának is vannak háborús bűnösei.
Az illetékesek csak csodálkoznak
Radu Botez iskolaigazgató szerint a Ion Antonescu şi Garda de fier című kötet eddig nem keltette fel senkinek a figyelmét, alulírott az első, aki szóvá teszi. „Félreértés ne essék, mi nem Antonescunak szeretnénk emléket állítani. A vitrinbe iskolánk névadója munkái kerültek, azok a könyvek, amelyeket Serafim Duicu özvegye adományozott nekünk. Ha valakit zavar – és valóban zavarhat is –, minden további nélkül kivehetjük onnan” – fejtette ki a Krónikának az igazgató. Mentségül Botez hozzáfűzte, a könyv sokkal régebbről ott van, mint amennyi ideje ő vezeti az iskolát, és megígérte, hogy hamarosan ő is elolvassa.
A Krónika.ro kérdésére, hogy mi a véleménye a kiállított tárgyról, Dumitru Matei főtanfelügyelő is meglepődésének adott hangot. Kijelentette: nem tudott arról, hogy a kötet ki van állítva, de utánanéz a történteknek és eltávolíttatja onnan. „Egyértelmű: egy ilyen kötetnek nincs mit keresnie az iskola vitrinjében” – szögezte le a főtanfelügyelő, megköszönve az értesítést.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)2012. október 13.
Kultúrák találkozása az UNOSZ- világtalálkozón
Örömmel olvastam a Népújságban az UNOSZ-ról szóló beszámolót Közösség, egymásra figyelés, a hit megélése címmel. A világtalálkozó Kultúrák találkozása című művészi műsoráról szeretnék részletesebben szólni. Igazat adok az újságírónak, Bodolai Gyöngyinek, amikor azt írja, hogy a műsor szép és színvonalas volt. Valóban. Nagyon rég, sőt az is lehet, hogy soha nem voltam olyan előadáson, ahol ennyiféle, Erdélyben élő, Erdélyre jellemző nemzet képviseltette magát. Gyermekkoromban sok előadásban szerepeltettek magyarokat és szászokat szemszúrásból. A kommunista hatalom így akarta ország-világ elé tárni demokráciáját, miközben sokszor alantas eszközökkel uszította ellenünk a többséget. Emlékezzenek vissza, milyen nagy öröm volt egy-egy kevés magyar táncot, egy-két magyar éneket meghallgatni. A szászoknak általában kevesebb idő jutott a műsorból.
Ezúttal nem demonstratív demokrácia, nem mondvacsinált egyenlőségesdi vezérelte a műsort összeállítókat, hanem Erdély nemzetiségi gazdagságát, színességét kívánták bemutatni. Nemcsak azokat a nemzeteket képviseltették valamilyen műsorszámmal, amelyek ma számottevőek, hanem azokat is, amelyek valaha azok voltak. Így örményül előadott örmény népdalok, és jiddisül, németül, magyarul és románul előadott zsidó dallamok is műsorra kerültek. Az örmény dallamokat Aszalos Enikő szólaltatta meg, Szőnyi Márta zongorakíséretével, tiszta, csengő hangon, nagy érzékenységgel, a zsidó dallamokat ifj. Nagy László színészhallgató, aki nagyszerű válogatásával, temperamentumos előadásmódjával magával ragadta a közönséget. Egyébként ifj. Nagy László mint angol nyelvű műsorvezető is kitűnően megállta a helyét. A magyar nyelven konferáló Ritziu Ilka Krisztinával elegáns, szép párost alkottak, kedvesen, érthetően vezették a műsort.
A zsidókat és örményeket, e két nemzeti színfoltját Erdélynek a politika visszásságai, a történelem malmai felőrölték, de hatásuk Erdély kultúrájára tagadhatatlan, és máig hat. Ugyanilyen fájdalommal, és elvesztésük miatt érzett keserűséggel kell sajnos beszélnünk a szászokról is, akiktől annyit tanultunk, és akiket olyan könnyedén kiárusított a Ceausescu-rezsim. Szívet melengető érzés volt látni két rövidebb táncukat a Pop Helmine tanárnő irányította Alexandru Papiu Ilarian líceum diákjainak az előadásában. Az erdélyi románok táncai, amint azt a konferálás is kiemelte, merőben különböznek a Kárpátokon túli románok táncaitól. Gyönyörű legényesek és páros táncok jellemzik az idevalósi románok táncait, sokszor szász vagy magyar elemek is felfedezhetők bennük. A Felső-Maros menti táncokat Bologa Nicolae vezetésével tanulta meg a Mureselul együttes. Szászcsávási cigány táncok is színpadra kerültek, a maguk pörgős, pattogós ritmusával, gyors tempójával, a Napsugár előadásában.
Az erdélyi magyarokat pedig a Fagyöngy citerazenekar, virágénekek és sóvidéki székely táncok képviselték a közönség lelkes tapsa közepette. A citera fából készült magyar népi húros hangszer, amit pengetéssel szólaltatnak meg. Nagyszerű dolog, hogy újraéledt ennek az érdekes, kezdetben csak mint ritmust adó hangszernek a használata és a Bőr-Hunyadi Gyula által vezetett Fagyöngy zenekar a magyar népdalkincs szép darabjait szólaltatta meg. Megható és élményt adó pillanat volt a Kilyén Ilka–Ritziu Ilka Krisztina anya- lánya páros, a hangszeres kíséret nélkül tisztán megszólaló, tercelve előadott virágénekcsokor. Végül a Napsugár együttes előadásában pálpataki (Sóvidék) táncokat láthattunk. A Napsugárt Füzesi Albert irányítja, sokszor megcsodálhattuk már eddig is őket. Most a Cinige népi zenekar húzta a talpalávalót. Sinkó András tehetséges diákzenekara és a Napsugár, meg a többi fiatal jelenléte a reményteljes jövőt vetítette elénk.
Büszkeséggel töltött el, hogy Erdélyben, ebben a színes, gazdag kultúrájú régióban magyarok, unitáriusok és asszonyok, nők vagyunk, igazolván Isten teremtett világának gyönyörűségét.
Kiss Julianna
Népújság (Marosvásárhely)2013. február 11.
Zászlóügy: nem csitulnak a kedélyek
Folytatódtak az elmúlt napokban a hatósági zaklatások a székely zászló használata miatt. Marosvásárhelyen kilenc, székely és magyar lobogókat lengető fiatalt tartóztattak fel a Somos utcában a helyi rendőrök szombat délután. A rendőrkapitányság és a csendőrség is kiszállt a helyszínre. Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség vezetője elmondta, „helyi lakók” értesítették őket arról, hogy egy fiatalokból álló csoport székely és magyar zászlókkal elindult az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnáziumtól a Somostető felé. A rendőrök a Somos utcában érték utol és igazoltatták őket, majd értesítették a rendőrkapitányságot és a csendőrséget is. Daniel Manea, a csendőrség sajtószóvivője elmondta, a fiatalok „egy közeli községből” jöttek Marosvásárhelyre, a Papiu közelében található temetőbe, ahol elhelyeztek egy koszorút a magyar hősök emlékére, majd elindultak a Somostető felé, útközben azonban feltartóztatták őket, de bírságot nem kaptak, mivel nem zavarták a közrendet.
Tüntetés a nagykövetség előtt
Péntek délután egyébként tucatnyi tüntető gyűlt össze a bukaresti magyar nagykövetség előtt, és román nemzeti lobogókat tűzött ki a külképviselettel szemben lévő kerítésre. A demonstrálók a székely és általában minden idegen zászló Románia területén való kitűzése ellen tiltakoztak, ugyanakkor elítélték Magyarország beavatkozását a székelyföldi zászlóvitába. Többen kartonlapokat emeltek a magasba, „Ha nem tudtok románul, húzzatok el innen”, „Románia az én hazám, a tiétek Mongólia”, „Ha Vlad Ţepes élne, egy hazátlan sem beszélne” felirattal. A tüntetők a sajtó képviselőinek elmondták: spontán megmozdulásról van szó, amelynek résztvevői a bukaresti Egyetem téren találkozva döntötték el, hogy a nagykövetség elé vonulnak. A helyszínt biztosító rendőrök szerint a demonstrációt nem jelentették be. A megmozdulásról kora délutánig csak a kormánypártokhoz közel álló hírtelevíziók számoltak be, hangsúlyozva, hogy a héten bejelentett, nagyobb létszámú demonstráció várható a bukaresti magyar nagykövetség előtt. Füzes Oszkár nagykövet nem volt az épületben a megmozdulás idején, mert a Veszprémben négy éve meggyilkolt Marian Cozma emlékére rendezett temetői megemlékezésen vett részt, ahol megkoszorúzta az egykori román válogatott kézilabdázó sírját. A demonstráció kapcsán a nagykövet az MTI-nek telefonon annyit mondott: örül, hogy Romániában demokrácia van, mindenki szabadon kinyilváníthatja véleményét, ugyanakkor reméli, hogy ez a jelképek szabad használatára is kiterjed. A tüntetés résztvevői helyi idő szerint 16 óra után rendőri intézkedés nélkül szétszéledtek.
Băsescu tárgyalt Orbánnal
Közben Traian Băsescu államfő is kifejtette véleményét székelyzászló-ügyben, felelőtlennek nevezve azokat a politikusokat – szerinte legyen szó budapesti vagy bukaresti pártok képviselőiről –, akik gazdasági válság idején nacionalista kirohanásokra ragadtatják magukat. Tegnapi bukaresti sajtótájékoztatóján az elnök elmondta, a témában Orbán Viktorral is egyeztetett a brüsszeli EU-csúcson, és rendkívül pozitív hozzáállást tapasztalt a magyar kormányfő részéről. „Való igaz, hogy a beszélgetésünk idején nevettem is, viszont azt mondtam a miniszterelnöknek: a nacionalista problematikában lassan a zongorával a lépcsőkön. A román és a magyar félnek egyaránt mérsékelnie kell üzenetét, különben elszabadulhatnak az indulatok, és az katasztrofális lenne a két ország számára” – fogalmazott Băsescu, hozzátéve: soha nem fog egyetérteni „törvénytelen jelképeknek” a román állami intézményeken való használatával. Szerinte ugyanakkor Románia számára nem a székely zászló kitűzése jelent problémát, hanem például a mezőgazdasági termelőkre kivetett átalányadó, az adók és illetékek emelkedése, továbbá az alapélelmiszerek áfájának csökkentése, amely a balliberális kormány ígérete ellenére elmaradt.
Kelemen a nacionalista kártyáról
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egyébként pénteki kolozsvári sajtótájékoztatóján leszögezte: Románia ügyeit semmiképp nem fogja előrevinni a nacionalista kártya kijátszása. Kelemen Hunor természetesnek ítélte, hogy a közösségek használják szimbólumaikat, szerinte ez nem ellenkezik az érvényes törvényekkel, és egyáltalán nem árt a román polgároknak vagy a román államnak. Hozzátette, Romániában eddig nem keltett megütközést, hogy a Kolozs megyei tordai városházán vagy a moldvai Neamţ várán helyi jelképeket megjelenítő zászlók lobognak. Az RMDSZ elnöke úgy vélte, mesterségesen duzzasztották fel a székely zászlós konfliktust, pedig sem Magyarországnak, sem Romániának nem érdeke a feszültségek kiélezése. Örvendetesnek találta, hogy a román és a magyar külügyminiszter csütörtökön telefonon egyeztetett a kérdésről. Hozzátette, a napokban Victor Ponta miniszterelnökkel szeretne tárgyalni erről. Kelemen Hunor azt is elmondta, kevés esélyét látja annak, hogy a román többség lemond a nemzetállami önmeghatározásról. A téma kapcsán nyilatkozó Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es képviselő úgy véli, a román kormány zseniálisan időzítette a székely zászló körüli botrányt, annak ugyanis sikerült elfednie az állami költségvetés vitáit, a parlamenti kvórum problémáit, a nyugdíjak átszámítását, az adóemelést és a mezőgazdasági szférát sújtó új adókat. Szabó szerint Füzes Oszkár nagykövet megbocsáthatatlan hibát követett el azzal, hogy televízióműsorokban szólalt meg, „talkshow-szereplővé” vált ahelyett, hogy diplomáciai úton próbált volna intézkedni. A román kormány válasza Németh Zsolt szavaira ugyanakkor durván eltúlzott volt a képviselő szerint: az államtitkár ugyanis egy budapesti kerületi önkormányzat ülésén beszélt a székely jelképekről, ilyesmire pedig semmiképpen nem a miniszterelnöknek kellett volna reagálnia. „Inkább az európai uniós költségvetés csökkenéséről kellene beszélni, mert a kohéziós alapok szűkülése nagyon érzékenyen érinti Romániát” – jelentette ki Szabó Ödön.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke egyébként a téma kapcsán leszögezte, az MPP – az RMDSZ álláspontjától eltérően – úgy látja, az erdélyi magyarság köszönettel tartozik Németh Zsolt külügyi államtitkárnak és a magyar kormánynak, amiért szót emeltek a székely zászló elleni romániai agresszió ellen.
Fidelitas: támogatott kirekesztés
A román kormány kirekesztő politikája, a Romániában élő magyarságot sújtó intézkedések ellen tiltakozik a Fidelitas is. „Európában sehol nem elfogadható, ha a kulturális sokszínűséggel szemben a kirekesztést támogatják” – szögezte le a Fidesz ifjúsági társszervezetének alelnöke, Oroján Sándor abból az alkalomból, hogy a Heves Megyei Önkormányzat döntése alapján pénteken az egri megyeházára kitűzték a székely zászlót. Elmondta, a Fidelitas arra törekszik, hogy Európában békében éljenek egymás mellett a nemzetek és a kisebbségek, ehhez pedig fontos egymás szimbólumainak és kultúrájának a tisztelete. A Heves Megyei Közgyűlés pénteki ülésén elfogadta a Hitvallás Székelyföld lobogója mellett című dokumentumot. Eszerint Székelyföld és Heves megye lélekben és szívben egy közösséget alkot, „nemzeti identitásunk azonos értékeken nyugszik”. A Szabó Róbert (Fidesz) közgyűlési elnök által szignált nyilatkozat szerint Heves megyében minden nemzet tagjáról előítéletektől függetlenül vélekednek, ezért bántó hogy testvérmegyéjükben, Kovászna megyében hatósági intézkedésekkel tiltják meg a Székelyföld lobogójának kitűzését.
Pálffy István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke is a hétvégén jelentette be: a kisebbik kormánypárt által delegált polgármesterek is kitűzik a székely lobogót településeiken. A kereszténydemokrata politikus példaként említette Barcsot, Óbudát, Tatát, Somogyvárt, Tökölt, Vácot és Ceglédet, ahol már kitűzték, illetve a napokban elhelyezik a székely zászlót szolidaritásuk jeléül és a nemzeti összetartozás kifejezéséül. Hozzátette: felkérnek minden hazai önkormányzatot, hogy kövessék az európai együttélés normáinak betartására felhívó mozgalmat. Pálffy István köszönetét fejezte ki azoknak, akik a határokon túli településeken kitették a székely lobogót, és „bátran kimutatták szolidaritásukat székely testvéreinkkel”. Azt kérte, akkor is segítsenek, amikor a román hatóságok szankciói majd jogerőre emelkednek. Hozzátette: emellett azt is kérik, hogy azok a települések, amelyeknek eddig nem volt székelyföldi testvérvárosi kapcsolatuk, és szándékukban áll, minél előbb létesítsenek ilyet. Pálffy István – aki a sajtótájékoztatón a székely mellett a baszk, a szorb, a lapp népek zászlóját is bemutatta – azt mondta: Európában több olyan őshonos kisebbség van, amelynek történelmileg kialakult, hosszú évszázadokon át őrzött hagyománya a lobogó tisztelete, és nemzeti identitásuk, önazonosságuk egyértelmű jelképe. Kiemelte: a román fél magatartásával a székely autonómiatörekvéseket akarja „visszasorolni”, kulturális értelemben is, ugyanakkor a zászlók kihelyezésének megakadályozásával sokkal inkább felhívják a figyelmet a közigazgatás átalakításának tervére, amellyel megbontanák a Székelyföld egységét. Ha ez volt a cél, akkor „köszönjük szépen, mert ennél jobban felhívni a figyelmet arra, hogy mire készül a román kormányzat, nem lehetett volna” – fogalmazott politikus. A székelyzászló-mozgalom nyilvánvalóvá teszi egész Európa és az Unió számára is, hogy Romániában semmibe veszik az alapvető európai normákat, a közösségek autonómiáját, és „egy sovén, meghaladott, 19. századi szemlélettel tekintenek rá”.
Ismét gyűlölködött az USL-s Valer Marian
Ismét kisebbségellenes kijelentéseket tett a nyilvánosság előtt Valer Marian Szatmár megyei szociálliberális szenátor, aki pénteken, a megyei önkormányzat hagyományos díjkiosztó gálaestjén próbálta ezúttal szítani a kedélyeket. Az ünnepség keretében egyébként közel 60, a kultúra, a közélet illetve a sport terén kiemelkedő eredményt elért szatmári tevékenységét ismerték el a „szatmári Oscar” névre keresztelt díjak átadásával. A magyarellenes kirohanásairól ismert szenátor felháborodásának adott hangot egyrészt amiatt, mert Szamoskrassón Bem Józsefről, az 1848-as szabadságharc tábornokáról nevezték el a helyi általános iskolát. Kifejtette: Bem 40 ezer román haláláért felelős, ezért elfogadhatatlan a névadás. Újfent sérelmezte emellett, hogy nem köszöntötte őt román nyelven is a krasznabélteki plébános a svábok deportálásának emlékünnepén, ami szerinte annak a jele, hogy a nemzeti kisebbségek nem tisztelik kellőképpen a románokat.
Krónika (Kolozsvár),2013. március 15.
A ’48-as forradalom soha nem bukott meg – beszélgetés Egyed Ákos történész-akadémikussal (Történész. 1929. november 25-én született a közigazgatásilag Baróthoz tartozó háromszéki Bodoson. A középiskolát Sepsiszentgyörgyön végezte, 1948-tól a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. Még be sem fejezte az egyetemet, amikor gyakornokként tanított ugyanitt 1951–1953 között. Ezt követően a kolozsvári Történeti Intézet kutatójaként, később az intézmény vezetőjeként dolgozott. A kommunista rezsim bukását követően 1990–1994 között a debreceni, 1995–1997 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen meghívott tanárként adott elő.
1990 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Tudományos kutatásainak fő témái az 1848-as erdélyi forradalom és Erdély 1867-től 1914-ig terjedő története, de foglalkozott gazdaságtörténettel és a székely társadalom sajátos gazdasági és társadalmi kérdéseivel. Legutóbb 2010-ben a Pallas-Akadémia gondozásában jelent meg Erdély 1848–1849 című könyve. Számos kitüntetés, díj tulajdonosa, 2002-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes március 15-én 19 órakor Sepsiszentgyörgyön, a Tamási Áron Színházban tartandó ünnepségen a Magyar Érdemrend középkeresztjével tünteti ki Egyed Ákost.)
„Az 1848–49-es forradalom tulajdonképpen nem bukott meg, gyakorlatilag elvégezte a maga feladatait, az ekkor meghozott törvényeket soha többé nem lehetett visszavonni. Akkor sem, amikor a forradalom leverése után az osztrák hatalom megpróbálta.” – fejtette ki a Krónikának adott interjúban Egyed Ákos kolozsvári történész-akadémikus.
- A téma szakértője bizonyára másként tekint az 1848–49-es magyar forradalomra, mint a hétköznapi ember. Mégis mit jelent Önnek március 15-e?
– Rég foglalkozom március 15-ével, legutóbbi könyvemben is hangsúlyoztam, hogy a polgári magyar nemzet születésnapjának tartom. Úgy látom, hogy az emlékezések a felszínen mozognak, azokat a szép történeteket elevenítik fel, amelyek nagyon jók a történelem kedvelői számára: a 12 pont elfogadása, a Talpra magyar, a kokárdák, a demonstrációk, Táncsics kiszabadítása. De utána következett a törvényhozás. Március 15-én a 12 ponttal elkezdődik a törvényalkotó folyamat. A törvények keretet adtak a forradalomnak, ez volt a rendszerváltás.
A felszíni események mögött – amelyek szépek, és ezért feltétlenül alkalmasak arra, hogy felidézzük március 15. történetét – a mélyben elindult az, amit a történelem mozgásának szoktunk nevezni, ami nem látható, de megtörténik. Az addigi nemesi nemzet – mert a magyar nemzet nemesi nemzetként évszázadok óta létezett – modern nemzetté vált, amelynek minden magyar ember tagja, aki magyarnak vallja magát. Engedje meg, hogy idézzem a március 15-ei emlékválasztmány nevében Rottenbiller Lipót és Irányi Dániel által készített falragaszt, amelynek első mondata így hangzik: „Egy osztályból nemzetté alakult nép első nyilatkozata volt a március 15-ei esemény.” Ez a lényege március 15-nek.
– Miért épp az 1848–49-es szabadságharccal kezdett el tudományos kutatóként foglalkozni?
– Messze nyúlik ennek a kezdete. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban tanultam, érettségiztem, ahol ott a ’48-as hagyomány elevenebb volt, mint Erdély más tájain. Éppen azért, mert Háromszék volt az az erő, az a társadalom, amely 1848 őszén, amikor a Habsburg-hatalom erői elfoglalták Erdélyt, nem adta meg magát, hanem önvédelmi harcot folytatott. Ott ez a helyi hagyomány nagyon erős volt. Amikor március 15-ére emlékeztünk, a tanáraink sokszor kivittek minket is a Főtérre, ahol amellett, hogy elmondták, hogyan kezdődött a forradalom Budapesten, a háromszéki események jelentőségét is hangsúlyozták.
A másik ok, hogy az 1848-as események kezdtek foglalkoztatni, az volt, hogy édesapám, aki tanító volt, nagyon szerette a Rákóczi-féle szabadságharcot és a ’48-as forradalmat. Sokszor mesélt róla különösen, amikor beteg voltam, mert követeltem, hogy meséljen valamit. Édesanyám is gyakran mesélt. Ráadásul az egyik elődöm, a ’48-as mozgalmakban tizedesként részt vett Nagy Áron hazavitt egy kardot. Gyerekkoromban a pajtásaimmal ezzel a karddal játszottunk nagyapám padlásán; olyan nehéz volt, hogy alig tudtuk mozgatni. Nagyapám – aki szintén tanító volt – ennek a kardnak az éléből csináltatott négy konyhakést. Ez nem volt szép dolog tőle, de neki nem volt annyira fontos ’48. Adott a három lányának egy-egy húsvágó kést, egyet megtartott magának, és amikor édesanyám ezt elővette, sokszor mondta: ez Nagy Áronnak a kardjából van. Ez ugye megragad az emberben, és csak jóval később jöttem rá, hogy uramatyám, mi is történt. Aztán Kolozsvárra kerültem a Történeti Intézetbe, a Bolyai Tudományegyetemen végeztem, ott kineveztek gyakornoknak már negyedéves koromban.
– Bizonyára a korabeli körülmények is befolyásolták a pályaválasztását.
– Édesapámat kuláknak nyilvánították, mert tanítóként szolgája is volt, aki a mezőgazdasági munkákat végezte. Valamennyi birtokunk is volt, bár nem sok. Emiatt nem maradhattam az egyetemen, szépen kiraktak. De egy bizottság éppen akkor érkezett Bukarestből, amely az akadémia számára kutatókat toborzott. Akkor államvizsgáztunk, a bizonyítványom jó volt. Behívattak, megkérdezték, szeretnék-e tudományos kutató lenni. Igent mondtam, hiszen a megváltást jelentette számomra, mert az egyetemen már kifelé állt a szekerem rúdja. Így kerültem át a Történelmi Intézetbe, ahol néhány év után az 1848-as munkacsoportba kerültem, amelyet vezettem is 10-15 éven keresztül.
– A kommunista rezsim megengedte, hogy kutatóként a magyar forradalommal foglalkozzon?
– Akkoriban a nemzeti szempontokat, pláne a Történeti Intézetben nem nagyon lehetett hangsúlyozni, de a jobbágyfelszabadításról már minden további nélkül lehetett előadásokon beszélni az 50-es, 60-as, 70-es években is. Így aztán elkezdtem a jobbágyfelszabadítással foglalkozni ’48 kapcsán. Amikor semmit se lehetett írni március 15-éről, fogtam magam és egy közleményt jelentettem meg a helyi lapban, A kolozsvári mesterlegények kérése 1848-ban címmel. Az egyik barátom erre azt mondta, hogy mindez mellékes volt. Igen ám, de ennek kapcsán már el lehetett mondani, hogy létezett ilyen is, hát emlékezzünk meg róla. Később, 1989 után sokszor beszéltem, könyvet is írtam, ezeknek visszhangja volt, illetve van, és úgy érzem – ne legyek szerénytelen – ebben sikerült újat mondanom.
– A március 15-ei megemlékezéseken többnyire a forradalomnak ugyanazokat a mozzanatait idézzük fel. Van olyan kevésbé ismert részlete az eseményeknek, amelyről úgy gondolja, hogy méltatlanul elfelejtettük?
– Nem igen veszik tekintetbe, hogy Kolozsváron két nemzeti program született: egy magyar és egy román. Főleg utóbbival alig foglalkoznak.
– Mit lehet erről tudni?
– A Kolozsváron tanuló románok – akik meglehetősen sokan voltak, az akkori katolikus gimnáziumban tanult például Avram Iancu is – március 27-én és 28-án gyűltek össze. A Florian Micaş kolozsvári ügyvéd szervezte gyűlésen részt vett Papiu Ilarian, aki Marosvásárhelyről érkezett, de eljött az Erdélyi-érchegységből Ion Buteanu is. Közösen megfogalmaztak egy több mint húsz pontból álló petíciót, amelyben kérték, hogy a magyar, a székely és a szász mellett a románokat ismerjék el hivatalosan is Erdély negyedik nemzetének.
Kérték azt is, hogy a közigazgatást úgy alakítsák át Erdélyben, hogy azokon a településeken, ahol a románok többségben vannak, alkalmazzanak román vagy legalább román nyelvet tökéletesen ismerő köztisztviselőket. Az ország valamennyi hivatalában létszámuknak megfelelő arányban alkalmazzanak románokat. A román püspökök felügyelete alatt működő elemi iskolák részesüljenek megfelelő állami támogatásban, és csak román nyelven tanítsanak. De sorolhatnám tovább. Ez olyan esemény volt, amely 1848 története szempontjából is figyelmet érdemel.
– Kutatásai során melyik volt a legérdekesebb dokumentum, amelyre rábukkant abból a korszakról?
– 1848 levéltári hagyatéka nagyon gazdag, hiszen minden lépésről jelenteni kellett, számtalan irat marad fenn. Ami számomra az egyik meghatározó forrásnak bizonyult, azt a sepsiszentgyörgyi levéltárban találtam. Olyan iratról van szó, amelyen se cím, se aláírás, se dátum nem szerepelt. Az első mondata ez volt: a közösség elé terjesztendő határozat. Aztán rájöttem: ez volt Háromszék tanácsának ama határozata, amellyel kezdetét vette a háromszékiek önvédelmi harca, hiszen a határozat kimondta: ha az ellenség a szék határaihoz ér, akkor válaszolni fognak, ha kell fegyverrel.
– Három éve jelent meg Erdély 1848–49 című kötete, amelyben áttekinti a szabadságharc erdélyi történéseit. Melyek voltak az erdélyi forradalom leginkább említésre méltó sajátosságai?
– Kolozsváron 1848. március 20-án és 21-én született egy határozat, amelyet én kolozsvári programnak nevezek. Ebben az erdélyi politikusok – élükön id. Bethlen Jánossal – megfogalmazták követeléseiket. Az erdélyi országgyűlés azonnali összehívása volt az első számú követelésük, az, hogy kimondják Erdély unióját Magyarországgal. A budapesti márciusi ifjak 12 pontjában is benne van tizenkettedikként az unió, amely Erdélyben a magyar programban az első helyre került. Ugyanakkor szerepelnek ebben a programban az erdélyi sajátosságok is, például a székely kérdés megoldása. A jobbágyság felszabadítása a székelység esetében egészen más jogi eljárásokat követelt, ugyanis 1762–64-ben megszervezték a székely határőrséget Háromszéken, Csíkban és Miklósvárszéken; Udvarhelyszéken nem tudták, akkora ellenállást fejtettek ki az udvarhelyiek.
A madéfalvi veszedelem idején rákényszerítették a székelységet, hogy minden hadra fogható férfi évente előre meghatározott számú napon át határőrszolgálatot lásson el, hadi gyakorlaton vegyen részt, vagy szükség esetén vonuljon a háborúba. A székelység számára a forradalom által meghirdetett szabadság éppen ezért a hadkötelezettségük eltörlését jelentette. Ezt nehéz volt kivitelezni, mert ekkor a magyar kormány és különösen a hadügyminisztérium azon az állásponton volt, hogy a már meglévő székely katonai alakulatokat ne oszlassák fel, hiszen bármelyik percben szükség lehet rájuk.
– Bár történészek érvelési hibaként tartják számon a „mi lett volna, ha” kezdetű mondatokat, mégis játsszunk el a gondolattal: mi változott volna leginkább, ha a forradalmat nem győzik le orosz segítséggel az osztrákok?
– Bár európai indítatásra kezdődött, a magyar ’48–49 az összes európai forradalomtól különbözik, hiszen amikor egyértelmű lett, hogy Bécsben március 13-án kitört a forradalom, akkor erősödött meg a magyar mozgalom. A különbség abban áll, hogy 1848 őszén a forradalom átalakult szabadságharccá. A forradalom tulajdonképpen nem bukott meg, gyakorlatilag elvégezte a maga feladatait, az ekkor meghozott törvényeket soha többé nem lehetett visszavonni. Akkor sem, amikor a forradalom leverése után az osztrák hatalom megpróbálta. Ugyanis később jött a kiegyezés, amelyet a magyar fél a ’48-as alapokhoz kötött. Gyakorlatig a forradalom elindította a rendszerváltozást, amely végül megtörtént. A magyar forradalom nagy csodája, hogy szinte a semmiből teremtett hadsereget.
Nagy erőfeszítések árán létrejöttek a nemzetőrségek, majd a honvédség is. Olyan erős hadsereget hoztak létre, amely egy alkalmas pillanatban 80 ezer főt is számlált. El lehet azon ábrándozni, mi lett volna, ha, de a történészek azt mondják: történelmileg ilyen kérdéseket nem lehet feltenni, mert nem lehet biztosat tudni. Az mégis bizonyos, hogy Magyarország nagymértékben megerősödött volna, bár nem szakadt volna le Ausztriától, mert nem elszakadni akart, hanem a Monarchián belül kivívni a függetlenségét, és alkotmányossá alakítani az addigi abszolút monarchiát.
– Mit gondol, a hazai közéletben nemrég lezajlott székelyzászló-botrányban mekkora szerepet játszott az, hogy a románok nem ismerik a történelmünket, illetve a sajátjukat sem teljes mértékben?
– A történelem ismerete segít eligazodni a mában. Ha valaki nem ismeri a múltját, nyilvánvaló, hogy jelenét sem tudja jól értelmezni, vagy egyáltalán megérteni, mi történik. Ezért is nagyon fontos, hogy a valódi történelmi ismereteket terjessze a történetírás és a történelemtudomány, és hogy ez legyen a történelmi tudatában magyarnak, románnak, szásznak és minden nemzetiségnek. Bonyolult kicsit a kérdés, mert a székely történelem a magyar történelemnek is egy sajátos fejezete. Hiszen Székelyföldön nem megyék alakultak ki, hanem székek, külön nemzetgyűléseik voltak, amelyek törvényeket hoztak a Székelyföld számára, és ezeket be is kellett tartani egészen 1562-ig.
A székelységnek saját intézményei voltak, intézményrendszere működött. Ezeket nagyon elfelejtette a történelem, mert nem lehetett, nem engedték kutatni. Ötven-hetven esztendeig ezekről nemigen lehetett beszélni. Nemzedékek estek ki, amelyek nem hallottak erről a magyarság körében sem, de a románoknál főleg, hiszen ők egészen másfajta történelmet hallottak az iskolában, a székelyek történelméről pedig semmit, ami lényeges lett volna. 1989 után a székely történelem kutatása fellendült, a helyi történészek sok helyütt jó munkákat adnak ki.
A szimbólumok kutatásával is külön csoport foglalkozik. A sokféle, különböző helyeken és időkben megjelent szimbólumokban – mert nagyon sok volt belőlük – a székely jelképek egyike-másika szinte valamennyiben felelhető volt, ezekből alakult ki a székely zászló is. Ennek eredetét Székely Mózesnek, Erdély egyetlen székely fejedelmének koráig lehet visszavezetni. A székelység szimbólumát most már Magyarországon is kezdik megismerni, sőt a románok is most szembesülnek ezzel. Most már kezdik megérteni, hogy végeredményben egy társadalmi, nemzetiségi rétegnek a jelképe, amely a történelmet is megjeleníti, valamint általa kifejezi a törekvéseit is. A történeti tudat alakításában, az identitás megőrzésében ezeknek a jelképeknek rendkívül nagy a jelentőségük.
– Tekinthető-e egzakt tudománynak a történelem? Hiszen a románok teljesen mást állítanak Erdély történelméről, mint a magyarok. Mi kellene ahhoz, hogy a magyar és a román történészek közös nevezőre jussanak?
– Amióta létezik történetírás, állandó vita tárgya, hogy tudomány-e vagy irodalom, egyikhez vagy másikhoz áll közelebb. Az idők folyamán azonban kialakult a történetírás módszertana, és az eszköztára is megszületett. Ennek a lényege a forráskutatás és a forráskritika. Ami ránk maradt a múltból, azt a kritika eszközével meg kell vizsgálni, hogy jól tükrözi-e a maga korát. Ha a történész arra vállalkozik, hogy reális történelmet írjon, mert az igazság mindenek felett való, akkor összehasonlítja a rendelkezésre álló forrásokat. Ha egyoldalúan csak az egyik forrást veszem tudomásul, a másikat pedig nem, akkor óhatatlanul tévedek akkor is, ha nem akarok.
A franciák és a németek a második világháború óta törekednek arra, hogy a történelmüket egyeztessék, azaz hogy az egyoldalúságokat kiküszöböljék. Mert érzi azt a politika, hogy a történelemnek szerepe van az emberek magatartása és a jövő alakításában. Az nálunk is fontos, hogy a román és magyar történészek időnként leüljenek, megvitassák a teendőket. Létezik is egyébként egy magyar–román történész vegyes bizottság, amely időnként összeül, de nem a legfontosabb kérdéseket tárgyalja, hanem azokat, ahol nincs konfliktus. Márpedig ideje lenne a legfontosabb kérdéseket is napirendre tűzniük ezeknek a vegyes bizottságoknak.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),2013. június 25.
Iskolaalapítás román ellenszélben
Dúl a román–magyar vita Marosvásárhelyen az Unirea Főgimnázium kettéosztásáról.
A marosvásárhelyi tanács következő ülésének napirendjére tűzné a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozását célzó javaslatot az RMDSZ. A szövetség reméli, hogy az iskolaalapítás körüli magyarellenes hisztéria dacára a koalíciós partnerek is támogatni fogják a tervet. Brassai Zsombor megyei elnök szerint egy új magyar középiskola az egészséges versenyszellemet szolgálná, és az egyházi épületben működő Unirea Főgimnáziumnak is jót tenne. A római katolikusok hajlanak a kompromisszumra: amennyiben újra létrehozhatják a kommunista rendszer által felszámolt iskolájukat, az Unirea is az épületben maradhatna.
Az Unirea Főgimnáziumnak otthont adó épületet, amelyben az államosítást megelőzően is tanintézet működött, a rendszerváltást követően visszakapta annak jogos tulajdonosa, az erdélyi római katolikus egyház. Annak ellenére, hogy az egyházi vagyont kezelő Erdélyi Római Katolikus Státus jelképes összeget – négyzetméterenként 1,50 lejt – kért bérleti díjként, és a befolyt pénzt az iskolaépület javítására fordította, a polgármesteri hivatal soha nem törlesztette időben a számláit. Az önkormányzatnak a mai napig is tartozásai vannak az egyház fele.
Közben a főgimnázium kisebbik épületrészének a meghosszabbított bérleti szerződése is lejárt. Ebben a Klastrom (Mihai Viteazul) utcai ingatlanban szeretne az egyház egy új, önálló, magyar nyelvű katolikus iskolát indítani, úgy, hogy a román többségű iskola maradhatna az épület nagyobbik részében. Bizonyos termeket és laboratóriumokat a két tanintézet közösen használna. A tizenkét osztályos iskola a Bolyai Farkas Gimnáziumban tanuló katolikus osztályok átköltöztetésével és az Unireában működő, magyar tannyelvű osztályok átíratásával jönne létre. A román politikum és a hatóságok azonban vehemensen ellenzik a magyar tagozat önállósulását.
Rombolás vagy iskolaalapítás
Corneliu Grosu, Maros megye prefektusa elfogadhatatlannak és nacionalistának nevezte az egyház kezdeményezését. Mint kijelentette, sosem fog egyetérteni egy olyan „romboló kezdeményezéssel, amely a kultúra és oktatás valamely templomában kerítéseket emel vagy szakadást idéz elő". A kormánymegbízottat a város polgármestere, Dorin Florea követte, aki a középkorba való visszatérésnek nevezte az egyház szándékát. Az elöljáró ugyanakkor felkérte az egyházi vagyont kezelő státust, hogy hagyjon fel követeléseivel, és hagyja békében tanulni az egyébként elitiskolának számító Unirea Főgimnáziumban a román és magyar gyerekeket. Az iskolának jelenleg mintegy ezer diákja van, ennek 70 százaléka román tannyelvű osztályban tanul. Az egyházi ingatlant albérlőként foglaló iskola vezetősége is felháborítónak tartja a katolikusok szándékát, és a tolerancia hiányaként értékeli azt.
Peti András, Marosvásárhely egy héttel ezelőtt választott alpolgármestere nem érti azt a pszichózist, ami ez ügy miatt a városban keletkezett, mert szerinte az egyháznak joga van arra, hogy önálló oktatási intézményt hozzon létre részben katolikus, részben világi osztályokkal – főleg a saját épületében, ahol az 1948-as államosításig is katolikus iskolát működtetett.
Az egyház rendkívül fontosnak tartja, hogy Erdélyben végre Marosvásárhelyen is beindítsa a saját iskoláját. Potyó Ferenc, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség általános helynöke Jézusnak a feltámadás utáni, az apostolokhoz intézett szavait idézte: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek – mondta az Úr. A római katolikus egyház tudatában van annak, hogy az evangélium hirdetésének az egyik eszköze az iskola. Nekünk pedig rendkívül fontos a keresztény életre való nevelés." Lapunknak nyilatkozva Potyó elutasította és rosszindulatúaknak nevezte az afféle cinikus megjegyzéseket, hogy nem létezik külön katolikus matematika vagy katolikus irodalom. „Hajdanán a római katolikus kántoriskolában Simon István tanárunk megismertette velünk az összes olyan katolikus írót, aki nem szerepelt a hivatalos tananyagban" – hozta fel a kisszeminárium pozitív példáját a pápai káplán.
Nem adják fel a küzdelmet
A nacionalista hisztériakeltés után a hetekkel ezelőtt még rendkívül derűlátónak bizonyuló Holló László optimizmusa is alábbhagyott. Az Erdélyi Római Katolikus Státus igazgatótanácsának az elnöke ma már nem tudja megítélni, mennyi esély van az iskola újjáalakítására. „Tény, hogy mi nem mondunk le a szándékunkról, és folytatjuk a küzdelmet" – jelentette ki lapunknak. Kérdésünkre, hogy amennyiben a nacionalista erők megakadályoznák az iskola beindítását, az egyház lemond a tervéről vagy jövőre újra próbálkozik, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem keretében működő teológia kar tanszékvezetője kifejtette, hogy eszük ágában sincs meghátrálni és lemondani jogos követelményükről. Holló szerint az Unirea Főgimnáziumnak is érdeke lenne kompromisszumot kötni az egyházzal, ha továbbra is a nagyobbik épületben szeretne maradni. „Mi a továbbiakban is teljesen jóhiszeműen, a közös megoldásban gondolkodunk, ami nekünk is, a bérlőnek is előnyére válhat" – szögezte le a docens.
Szintén a békés egyezségben látja a megoldást Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő is. Mint mondotta, bár Romániában a kisebbségi jogok alkalmazásában bármit meg lehet akadályozni, ebbe a kérdésbe a tanfelügyelőségnek szinte semmi beleszólása nem lehet. „Az új iskola létesítését az épület tulajdonosának és a benne működő iskolának kell kérnie. Azt tudjuk, hogy az Unirea iskola vezetősége nem fogja kérni. A döntést mint a tanintézetek fenntartója, az önkormányzat hozza meg" – magyarázta a Krónikának Illés. Kérdésünkre, hogy mi történik abban az esetben, ha az ingatlanban működő állami főgimnázium nem hajlandó átadni a magyar osztályokat, a tanfelügyelőnő nem tudott választ adni. Mint mondta, az oktatási törvény nem fogalmaz egyértelműen.
Peti András is bízik a párbeszédben, szerinte a felek érdeke megköveteli, hogy megegyezésre jussanak, ő alpolgármesterként pedig felvállalja a közvetítői szerepet. Kérdésünkre, hogy milyen mértékben lehet számítani a kisebbségi kérdésekben eddig felemás álláspontot képviselő koalíciós partnerre, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke elmondta, hogy eddig normális hangnemben tudtak tárgyalni a Szociálliberális Unióval (USL). „Úgy tűnik, megértették a kérdés lényegét, ám érezhető, hogy szegregációtól tartanak. Tudtukra adtuk, hogy az épület- és az iskolaügy megoldása közös érdek" – számolt be az eddigi egyeztetésekről Brassai. A szövetség megyei vezetője azonban érzékeli, hogy a román vezetők közül senki nem vállalja fel nyíltan az ügyet. A döntéshozói pozícióban lévők afféle pingpongmeccset játszanak az egyházzal. „Senki nem utasított el, de azon vitáznak, hogy kinek van jogi kompetenciája az iskolaalapítás kezdeményezésében" – mondta el Brassai Zsombor.
Időszerű intézményalapítás
„Ezt az iskolát nem most, hanem évekkel ezelőtt újra be kellett volna indítani" – mondta a Sanctus Emericus Egyesület alelnöke, Bányász Sándor. Az elmúlt években az öregdiákokból álló civil szervezet volt az, amely a leginkább szorgalmazta az iskola újjáindítását. A Gyulafehérvárra küldött beadványokra az érsekség minden évben vagy elutasító, vagy az ügyet halogató választ adott. Egy adott pillanatban az egyház még az épület eladására is hajlott, amit Bányász szerint ma is tisztségben lévő vásárhelyi magyar politikus is támogatott. Egyik, 2009. december 4-én keltezett levelében Jakubinyi György érsek arról tájékoztatta az öregdiákokat, nincs meggyőződve afelől, hogy egyáltalán szükség lenne az épület visszavételére. „Ezért jobb lett volna eladni és az árát befektetni valamilyen hasznosabb dologba. A helyiek érzékenységére való tekintettel ezt nem tettük meg" – ismerte be levelében az érsek.
„Szerencsére időközben az érsekségnek változott az álláspontja, amit Jakubinyi György az egyesületünkhöz címzett levele is alátámaszt. Az érsek úr ebben elismeri, hogy egy adott ponton valóban az épület értékesítésén gondolkodtak, ám látván, hogy Marosvásárhelyen még mindig sokan szívügyüknek tekintik a római katolikus iskola felélesztését, lemondtak az anyagilag jóval kecsegtetőbb tervükről" – fogalmazott Bányász, aki szerint teljesen megalapozott az iskolaalapítási szándék, hisz a helyi magyarságnak a múltban is két, nagy hagyományú középiskolája volt, a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium és a Református Kollégium. Beszüntetésükig a két tanintézet között egészséges versenyszellem uralkodott. Másrészt mindkét egyházi iskola minden nemzet fia előtt nyitva tartotta kapuit.
A római katolikus gimnáziumban érettségizett például a '48-as forradalom egyik román kulcsfigurája, Alexandru Papiu Ilarian is. Az egyház ugyanakkor arra törekedett, hogy a hátrányosabb helyzetű gyermekeken is segítsen. „Ezek után tényleg nem értem azokat a román nacionalisták, akik fűt-fát a magyarokra meg a római katolikus egyházra hordva, azon fáradoznak, hogy az épület tulajdonosát megakadályozzák, hogy az eredeti célra használja az ingatlanját" – mondta el Bányász Sándor. A nyugdíjas történelemtanár emlékeztetett: az egykori Klastrom utcában, a vár és a Bástyasétány felső része között, a vásárhelyi magyarság négy tanintézményt épített. Ezek közül ma kettőt a Petru Maior Egyetem, egyet az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium használ, ahol magyar tagozat egyáltalán nem működik. „Olyan nagy kérés, ha a negyedik ingatlanban, annak is a kisebbik részében egy magyar iskolát hoznánk létre?" – fogalmazta meg a költői kérdést a pedagógus.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)2013. július 7.
A Bolyai a legjobb magyar tannyelvű középiskola
A legjobb magyar nyelvű középiskolának számít Romániában a Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium, igaz ugyan, hogy Maros megyében csak a dobogó második fokára került.
Jól teljesítenek a bolyais végzősök. Az ország iskoláinak toplistáját az admitereliceu.ro honlap állította össze a 2012-es bejutási átlag, az érettségi átlag és a tantárgyversenyeken elért eredmények alapján.
Az országos toplista csúcsára két bukaresti középiskola került: a Sfântul Sava Főgimnázium az ország legjobb középiskolájának számít 9,15-ös átlaggal, utána a Tudor Vianu Informatikai Főgimnázium következik 9,08-as átlaggal, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a kolozsvári Emil Racoviţă Főgimnázium került a maga 9,04-es átlagával.
Maros megyében az Unirea Főgimnázium a legjobb 8,15-tel, míg a második a Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium 8,07-tel. Bár az érettségi eredmények és a tantárgyversenyeken elért eredmények alapján a Bolyai jobbnak bizonyult, a bejutási átlag s a végeredmény alapján végül az Unirea került élre. A megye harmadik helyezettje az Alexaandru Papiu Ilarian Főgimnázium 7,75-ös átlaggal, a negyedik a Mihai Eminescu Tanítóképző 6,85-tel, míg az ötödik helyen a Református Kollégium szerepel 6,73-mal.
A Bolyai az országos ranglistán a 34. helyezett, ezzel azonban a legjobb magyar tannyelvű középiskolának számít, utána a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium (7,48) és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium következik (7,21), előbbi 74. helyezett az országos ranglistán, míg utóbbi 107. lett.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro